A Bamako autós túra, de részben az adományozásról szól. Vannak résztvevők, akinek ez nem jelent sokat, de vannak sokan, akik ezt komolyan is veszik.
Szilvia például nem terepjáróval jött. Évek óta Cambridge-ben él, és kiváncsi volt Nyugat-Afrikára, jelentkezett utasnak a Bamakóra. És mivel úgy érezte, hogy ha csatlakozik egy adományokat is szállitó túrához, a maga módján ő is hozzájárul a gyűjtéshez. Szilvia Cambridge-ben egy nagy fordítóirodában dolgozik, ahol több száz alkalmazott között legalább 40 náció képviselteti magát.
December elején egy körlevélben kérte a kollégái segítségét egy adománygyűjtő akcióhoz, és 30-an simán jelentkeztek is.
Mindenki sütött valamit, tortát, kedvenc sütit otthon, és egy hétköznap, munkaidő alatt meghirdetett bake sale-en kiárusították. A sütemények fél óra alatt elfogytak, a plakátokon meghirdetett célra, a Maliba szánt iskolabusz támogatására pedig jöttek a hozzájárulások.
Az akcióval végül több mint 400 font gyűlt össze. Emellett egy edzőteremben is gyűjtést hirdetett: a fekve nyomó-verseny 160 fontot hozott.