Budapest-Bamako 2015

Budapest-Bamako 2015

Szürke szamárral ütköztek a magyar motorosok

2015. január 30. - kirk kapitány

A dűnék után szavannás tájak, akác bozótos ligetek és állattartással foglalkozó kis falvak következtek. Ahogy egyre több lett a fű egyre több lett a jószág is. Sajnos az állatokkal több csapatnak is meggyűlt a baja. Szlovén versenyzők tehénnel ütköztek, a 221-es verseny kategóriában motorozó Molnár Márknak és feleségének pedig egy szürke rejtőszínű szamár állta útját.

img_7810.jpeg

Elmondásuk szerint 110 kilométeres sebességgel ütköztek a csacsival. „Nem tudom mennyit repülhettünk, de egy olyan 100 métert kellett gyalogolnom a motorig.” – mondta Molnár Márk, aki nászúton van a Bamakón a feleségével. A sérülteket az egyik résztvevő szálította el a legközelebbi városig, ahol a Budapest-Bamako mentő csapata első segélyben részesítette őket. A helyi kórházban megröntgeneztek Márk sérült kezét, amely több helyen eltört. A mezőny túra kategóriájában autózó traumatológus is megvizsgálta Márk sérüléseit a helyi kórházban.

A bejegyzés trackback címe:

https://bamako2015.blog.hu/api/trackback/id/tr687123269

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

☉ ☾ 2015.01.30. 13:36:24

Inkább az állatoknak gyűlt meg a bajuk ezekkel a száguldozó emberekkel, és nem fordítva. Szegény csacsi.

Helldriver 2015.01.30. 14:02:21

Az elöttem szólónak csak annyit: örülj hogy téged még nem ért baj, mert úgy látom elég nagy barom vagy te is. Jobbulást a srácoknak.

Kl Jani 2015.01.30. 15:32:47

Húú de mérges vagyok rád pont és félhold! Egyik Barátom fekszik ott a homokba!
süti beállítások módosítása